A város templomai és kilátóhelyül is szolgáló kolostora látszólag éppen az ellenkezőjét tükrözik, mint az utcalabirintus szűkös hemzsegése: tágas tereket kínálnak, fénylő pompát és komponált rendezettséget. Ám a fenséges ornamentika hullámverésében könnyű felfedezni ugyanazt a heves vérmérsékletet, ugyanazokat a túlzó gesztusokat és itt-ott kissé színpadias káprázatot, melytől az utca is hangos odakint. Az élet ugyanolyan dicsőítése ez is – csak nem az e világi életé.
A kolostor és a messze földön híres régészeti múzeum gazdag tárlatai évszázadokkal, évezredekkel ezelőtti korszakokba kalauzolnak el – életképek aprólékos kidolgozásával, konkrét használati tárgyak és hétköznapi díszítő kellékek bemutatásával, hajdani közszereplők megidézésével, a gyászos sorsú Pompei élethű makettjével. A pezsgő élet dolgai (köztük a drámai pusztulás mementói), amerre csak nézünk.
A témakör bejegyzései:
