Az első, ami megüt, a szemét, a kacat, a lom. A hulló vakolat, a csorba vasbeton. A kordonok, állványok, a felmart burkolat. Elhanyagoltság, kopott viharvertség, lelakottság. A második a színes graffitik tobzódása. Szügyig gázolunk bennük. Alkotóik nem ismernek sem mértéket, sem tiszteletet: buja indák, színes cirádák, egyszerű tagek záporoznak mindenre, ami nem él és nem mozog. A harmadik a zsibongás. Hangerő, heves gesztusok, lendületes beszéd. Csecsebecsék milliárdjai. Sodró tömegben lavírozó robogósok figyelmeztető dudája. Maradona- és fociszentélyek. Házioltárok. Talpalatnyi talponállók, esténként koktélbárrá zsugorodó zsákutcák és lépcsők. Zsúfolt kis favela-utcák barlanglakásai. Harangszó, hangszóró, tülkölés, kiabálás körös-körül.
Mindez körbevesz, eláraszt, és hátrahőkölnél... de ő megfog és megtart. Életteli szövetté fonódik, beborít, de nem fullaszt, nem szúr, nem ingerel. Zsizsegő részleteivel csiklandoz. Sokszínűségével, keresetlenségével, őszinteségével elvarázsol. Behúz, bevon, visszavár.
A témakör bejegyzései:
