A fekete-fehér fényképezés alapvető vonásai, hogy egyfelől kortalanná tesz, másfelől kiemeli a szerkezeti elemeket, a formák és a fények játékát, a strukturális mintázatokat, az ismétlődéseket és a rendellenességeket. Ennek alapján azt gondolhatnánk, a sokszínűségében fürdőző, nagy hőfokon élő Nápoly, mely a monotonitást undorral dobja le magáról, nem kívánkozik fekete-fehér fotóra. Sőt – ahogy a két korábbi bejegyzésben is tanúi voltunk – valósággal követeli a harsogó színeket! Mégis, ha óvatlanul monokrómmá szelidül, alapszerkezetét tárja fel: sima, zökkenő- és sallangmentes kapcsolódását múltjához, illetve szerethető renddé összeálló hatalmas rendetlenségét. Az alábbi képek többsége (mutatis mutandis) szinte bármikor készülhetett volna. Élő gyökerekről árulkodnak, melyekkel a város múltjába kapaszkodik.
A témakör bejegyzései:
