Ystad kis város, nem éppen a szomszédban. Ahogy keletnek tartottunk a tengerparti úton, elgurultunk Smygehuk, az ország legdélebbi pontja mellett. Noha szép időben Smygehuk népszerű turistalátványosságnak számít, most teljes kihaltság uralkodott a parton. Sokan Ystad utcáit sem rótták, bőven nyílt alkalom a szépen kivilágított templom, terek, kis utcák és nagy kirakatok körbefényképezésére. Lassan leereszkedett a sötétség.
Esténk azonban csak most kezdődött – az élvezetek garmadájával! Ystad-külsőn, a tengerparton terpeszkedik az a fényes hotel- és fürdőkomplexum, ahol vendéglátóink, Gabi és Zoli jóvoltából és társaságában előbb luxuskörülmények között, ágyban(!) elköltöttük vacsoránkat, majd mélyre merültünk a wellnessben – szeszélyesen váltogatva a melegvizes fürdőt a szaunával, a hideg tust a gőzfürdővel, a benti és a kinti medencéket. Kilúgozva, jólesően kókadozva tértünk haza.
 
A témakör bejegyzései: